Én készültem

Az oktatási kormányzat politikájában különös módon keverednek a konzervatív és a liberális elvek. Ami önmagában természetesen nem lenne baj. Egyrészt igyekeznek (legfőképp szavakban) erősíteni a tanárok tekintélyét, ismét középpontba akarják állítani a nevelést, és a nemzeti, vallási hagyományok tanításáról is több szó esik. Másrészt viszont az "egésznapos iskolval" kapcsolatos elképzelések aligha hozhatók összhangba a konzervatív oktatáspolitikai elvekkel.

A véleményem az, hogy bármit akar, és bármit tesz is az oktatási kormányzat, az "egésznapőos iskola" ideája fog diadalmaskodni. Magyarán: legalább húsz esztendő óta egyértelműen haladunk abba az irányba, melynek végállomása az oktatási intézmények többségének "gyerekmegőrző helyekké" történő átalakítása lesz. Továbbra is létezni fognak  persze a méregdrága elitiskolák, melyekben komoly nevelést és oktatást kapnak a gyerekek, de a "plebs" csemetéi olyan intézményekbe járnak majd, ahol "eltöltik az idejüket", vagyis sportolnak, interneteznek, és persze tanulnak is, de csak amolyan tessék-lássék módon. Amerikában már régóta "gyermekmegőrző hellyé" alakult át az iskolák többsége. Mi pedig követjük a példát.

Persze az ilyen amerikai típusú tanintézményekben vannak foci-és kosárlabdapályák, tágas könyvtárak, büfék, ebédlők, internetes kávézó(k), tornatermek, sőt egyes helyeken uszodák is. Egy ilyen helyen nyilván el lehet tölteni tíz-tizenkét órát, olyan tanárok felügyelete mellett, akiket tisztességesen megfizetnek, amiért cserébe elviselik a sok erőszakos, kezelhetetlen diákot, de egyébként a súlyosabb erőszakos cselekmények és a drogozás megakadályozása érdekében fegyveres biztonsági őrök felügyelik a rendet. Nálunk azonban a legtöbb iskolában nemhogy uszoda nincs, de tornaterem is legfeljebb egy van, külön kosárlabda-és focipálya sincs mindenütt, a számítógépes ellátottság gyatra (leszámítva az elitiskolákat), a diákok így legfeljebb a tantermekben, a folyosókon és az egészen szűk udvaron tölthetik el az idejüket, olyan tanárok felügyelete mellett, akik magunkban átkozzák az igazgatót, az oktatási vezetést és az egész világot azért, amiért elvették tőlük a délutáni másodállás lehetőségét, és éhbérért kell a kezelhetetlen gyerekekkel kínlódniuk. Biztonsági őrök alkalmazására viszont az iskoláknak nem lesz pénze, noha az alkohol-és a drogproblémák, valamint az erőszak természetesen súlyos gondokat okoz majd. (Mindez már most is súlyos gondot okoz, még ha kevés szó esik róla idehaza.)

Hogy miért alakulnak át a tömegoktatásra szánt tanintézmények "gyermekmegőrző helyekké" mindenütt a nyugati világban? Az egyik ok az, hogy szinte mindenütt 16-18 éves korig kötelezővé tették az iskolába járást, viszont a gyerekek tekintélyes része nem alkalmas a hagyományos középiskolai tanagyag befogadására. A következmény: az oktatási színvonal rohamos romlása. Ha pedig úgysem fogad be a fejük több tudást, akkor focizzanak, internetezzenek, kosárlabdázzanak, vagy fogócskázzanak inkább. A másik ok pedig, hogy ebben a "válságtól sújtott", "szép, új világban" a szülőknek hajnaltól késő estig dolgozniuk kell (érdekes, de amikor még nem segítették ilyen mértékben a termelést a gépek, mint most, csak a férfiak dolgoztak, és mégis ment előre a világ), de a nyugdíjas nagymamákra sem lehet rábízni a gyerekek felügyeletét, mert különös módon ők is dolgoznak.

Szép jövő elé nézünk.

Prédikátor

Mint cseppben a tenger...A mai évnyitó tantestületi értekezleten egy meglepően érdekes előadás hangzott el a tehetséggondozással kapcsolatban. A tanárnő, aki a beszámolót tartotta, elmondta, hogy például Izraelben minden tíz tehetséges gyerek közül nyolcnak sikerül kibontakoztatnia képességeit, ezzel szemben nálunk tíz tehetséges diákból csak kettőnek. A többi nyolc elvész az iskolarendszer bugyraiban. Az előadásban szó esett számos érdekes kérdésről, például arról, mi is pontosan a tehetség, hogyan ismerhető fel, milyen fajtái vannak, hogyan lehet a tehetséges gyerekeket "gondozni", stb. A legfontosabbról azonban nem esett szó.

Persze hogy a pénzről. Pontosabban arról, mire is költsük azt a keveset, amink van: a "felzárkóztatásra" vagy a "tehetséggondozásra"? Mert ugye a tehetséges diákokkal foglalkozó tanároknak külön díjazást kell fizetni, külön tanulócsoportokat kell létrehozni a számukra, hiszen sajátos tananyagot tanulnak, melynek a kidogozása szintén pénzbe kerül. Ezzel szemben a médiában és a politikusok nyilatkozataiban inkább az "iskolai esélyegyenlőség megteremtéséről", a "leszakadó rétegek felzárkóztatásáról" esik szó. Természetesen egy jómódú (vagy legalábbis normálisan működő, ha van egyáltalán ilyen) országban esetleg jut elegendő pénz úgy a "tehetséggondozásra", mint a "hátrányos rétegek felzárkóztatására". Magyarországon azonban az oktatásra (meg az egészségügyre, kultúrára, honvédelemre, közbiztonságra, egyszóval szinte mindenre) nagyon kevés pénzt fordítanak. De vajon ha azt a nagyon keveset részben az "esélyegyenlőtlenség megszüntetésére", részben a "tehetséggondozásra" költjük (az az érzésem, bár most számokkal nem tudok előrukkolni, hogy az előbbire sokkal többet költenek), akkor nem az történik-e, hogy semmivel sem jutunk közelebb egyik kitűzött célunkhoz sem, mivel szétaprózzuk, és eltékozoljuk a rendelkezésünkre álló csekély összegeket? Volt-e valaha is őszinte vita akár a közéletben, akár a pedagógusok körében arról, hogy pontosan mennyi pénzt kellene fordítani a tehetséges gyerekek felkarolására, és mennyit a "hátrányos rétegek felzárkóztatására"? Fel meri-e tenni bárki azt a döntő fontosságú kérdést, hogy a kétféle clkitűzés közül - ha már a szűkös anyagiak miatt mindenképpen rangsorolni kell közöttük - melyik a fontosabb?

Nem, sajnos ilyen formában senki sem mer szembesülni a "tehetséggondozás kontra "felzárkóztatás" kérdésével. Azért nem, mert ha megtennénk, kínos ("politikailag nem korrekt") következtetésekre juthatunk, és roppant kellemetlen igazságokkal kellene szembenéznünk, arról nem is beszélve, hogy senkinek sincsen kedve a négyéves kormányzati ciklusok alatt bizonyosan vitát és talán botrányt kiváltó döntéseket meghozni, melyek amúgy sem tűnnek sűrgősnek, és közvetlenül anyagi szempontból sem hajtanak hasznot...Közéletünk tele van olyan nyomasztó problémákkal, melyeknek a létéről lustaságunk, gyávaságunk, kényelmességünk, butaságunk, vagy a rosszul értelmezett "politikai korrektség" miatt tudomást sem veszünk. Márpedig, mint tudjuk, "növeli, ki elfödi a bajt", és ha mi nem látunk hozzá a nyomasztó gondjaink megoldásához, vagy más teszi meg helyettünk, és akkor csak sodródunk tovább, vagy pedig oly mértékben elhatalmasodnak a legfeljebb csak tünetileg kezelt betegségeink, hogy a gyógyulásra nem lesz többé esély.

Prédikátor              

Az PR tevékenységnek nevezett mellébeszélés és hazudozás az iskolák világába is befészkelte magát. És most nem a nagypolitikáról beszélek. Tavaly év végén ígéret hangzott el, hogy kifestik a beázó, omladozó vakolatú esti tanári szobát, és a több évtizedes bútorok és tanári asztalok helyett vadonatújakat vesznek. Mi történt valójában? A tag.vez. és a titkárnő tényleg kapott egy-egy új asztalt, ki is festettek(bár a beázás nyoma most is ott éktelenkedik, mert annak okát megszüntetni nem tudják), de az össze régi asztalt visszahozták, kivittek néhány szekrányt, és az iskolából máshonnan behoztak több ugyanolyan régi (és még rondább) szekrényt, betelepítettek a tanáriba még néhány tanárt a nappaliról, úgyhogy most többen vagyunk, mint tavaly, több az asztal, az egyéb bútor, és sokkal nagyobb a zsúfoltság. Vagyis: a vezetőség és kapcsolt részei jobb körülmények közé kerültek, mi "egyszerű" tanárok viszont - a gyönyörű szavak és ígéretek ellenére - nyomorultabb helyzetben vagyunk, mint korábban. Nyilvánosan tiltakozni senki sem mer, még a legbátrabbak is csak egymásnak merik elmondani, mennyire vérlázító ez az egész.  

Mint cseppben a tenger, úgy tükröződik az iskola világában mindaz, ami Magyarország egészét jellemzi.

Prédikátor      

Most, a mai nap reggelén érzem azt a bizonyos szorongást, azt a fajta szomorúságot, amit annyiszor átéltem diákként, majd tanárként is egy-egy új tanév kezdetén. Pedig már a múlt héten voltak konferenciák, megbeszélések az iskolában (melyeknek jórészt a világon semmi, de semmi értelme nem volt, minden információt közzé lehetett volna tenni interneten, vagy e-maileken keresztül, ha már egyszer az "információs korszakban" élünk), de mégis még tartott a nyár, olyan meleg volt, strandra is lehetett volna menni a konferenciák után, még hitegethettem magamat azzal, hogy még messze van szeptember 1-je. De most már nincs mese, ma már a pótvizsgák is megkezdődnek, a hétvégén is hosszú órákon keresztül gyártottam a tételeket, bütyköltem a digitális iskola tananyagát, meg a tanmenetek készítésébe is bele kellett volna kezdeni, amire már nem jutott időm. Meg kedvem sem volt hozzá, mert kevés értelmetlenebb feladat van a világon, mint a tanmenet írás. Én ugyanis még nem találkoztam kollégával, aki a tanmenet alapján tanított volna. Ha lehetett, elblicceltem a dolgot, ha nem, akkor vagy kölcsön kértem valakitől, vagy letöltöttem az internetről. De soha, de soha nem néztem bele a tanmenetbe a tanév során.

Szigorítások vannak, amelyek biztos jelei annak, hogy tovább rohad az egész rendszer. Például nem lehet már sem kölcsönkérni, sem az internetről letölteni a tanmenetet, mert a munkaközösség-vezető kitalált egy tanmenet-formátumot, amit e-mail-en keresztül elküldött, és szigorúan azt kell kitölteni. Hetekre lebontva kell feltüntetni, mit fogunk tanítani. Természetesen semmi értelme, legfeljebb a kezdő tanárok esetében, de az sem igaz, amit mondogatnak, hogy azért kell szigorúan bevasalni a tanárokon a tanmeneteket, mert ha pl.megbetegszik valaki, akkor a helyettesítő kolléga tudni fogja, mit kell neki tanítani...De ez sem így van, mert senki sem halad a tanmenet szerint, az "élet felülírja a tanemeneteket", és jó, hogy felülírja, mert ahhoz kell igazodni, ami a valóságban van, nem pedig az előre eltervezett elképzelésekhez.

Egyébként pedig nemigen fog itt senki megbetegedni, vagy ha mégis, nem megy betegszabadságra, mert a táppénz címén kifizetett pénz semmire nem elég. A tanévkezdéskor elhangzó gyönyörű szavak pedig egy lyukast garast nem érnek, mert évtizedek óta megy a szövegelés az "oktatás színvonalának emeléséről", a "pedagógusok megbecsüléséről", miközben az "oktatás színvonala" meredeken zuhan, a "pedagógusok megbecsüléséről"  pedig jobb lenne többé egy árva szót sem szólni. Szép szavak ide, gyönyörű lózungok oda, a valóságban az látszik, hogy többet kell dolgoznom, ugyanannyi, vagy inkább kevesebb pénzért, miközben egyre szigorúbban ellenőriz a munkaközösség-vezetőm, a tagozatvezetőm, az igazgatóm, az önkormányzat, a szakfelügyelet, a minisztérium, az APEH, meg a jó Isten tudja még, ki mindenki más. A kiskapuk bezárultak: régebben a gyalázatosan alacsony béremért mintegy cserébe elbliccelhettem ezt-azt, elnéztek nekem ezt-azt, most a még gyalázatosabban alacsonyabb fizetésért elvárják, hogy teljes erőbedobással dolgozzam, életemet és véremet adva a rothadó oktatásügyért. Bravó. Ha már egyszer rabszolgasorban tartanak, nem kellett volna meghagyni azokat az amúgy is szűk "menekülési útvonalakat"?     

Megjegyzem végezetül, hogy a tanév eleji szorongás elsősorban nem azért van, mert az ember beijed ettől az egész zűrzavartól, vagy az egyre inkább abszurd tragikomédia jellegét öltő oktatási rendszertől, hanem arról van szó, hogy elmúlt a nyár, jön az ősz, ilyenkor jobban érzi az ember, hogy múlik az idő. Na most, hogy mit tegyünk az öregedéssel szemben, arra nézve a filozófusok és költők jó tanáccsal szolgálnak. Én magam hányszor, de hányszor magyarázgattam Berzsenyi elégiáit (a Levéltöredék barátnémhoz is az idő múlásáról szól, illetve arról, mit tegyünk azzal szemben), igaz, Berzsenyi a "szelíd szerelem hamvadó szikrájával", meg "bús melanchóliájának szomorgó nótájával" vígasztalta magát, de a bölcs görögök sem tudtak okosabbat mondani, bár a legtöbben közülük (Alkaiosz például), a "szelídséget" nem emlegették, ezzel szemben hangoztatták viszont a bor jótékony hatásait. Catullus római költő pedig még tovább ment, és Lesbiának azt mondta, "adj csókot még, több százat és ezret", "az ostoba öregek pedig irigykedjenek csak".

A magam részéről annyit mondhatok, hogy a "szerelem hamvadó szikrájától" óvjon meg az Isten, és akkor nagyobb baj nem lehet.      

Prédikátor         

Évről évre semmi sem változik, két dolgot kivéve: az egyik az, hogy a tanárok egyre jobban félnek a munkanélküliségtől, a másik pedig, hogy egyre jobban félnek az anyagi ellehetetlenüléstől. Egyébként köszönjük szépen, azért valahogy csak elvagyunk, mi, pedagógusok. Ami konkrétan engem illet, nem tudom, lesz-e még állásom szeptemberben, azt viszont biztosan tudom, hogy a fizetésem egyetlen petákkal sem lesz több, miközben az árak az egekbe szöknek. De mindez megint csak nem új, minden tanévkezdés előtt ugyanez az érzés tölt el (és kollégáim jó részét is hasonló érzések töltik el). Legfeljebb annyi a változás évről-évre, hogy a „helyzet fokozódik”.

Én mindig azt gondoltam, hogy a földrajz az egyik legkönnyebb tantárgy. Ha egy diák tanácsot kér tőlem arra vonatkozóan, hogy milyen tantárgyból érettségizzen a kötelező tárgyak mellett, általában a földrajzot szoktam neki javasolni.

Erre most mi derül ki? Egy nemrégiben elvégzett vizsgálat szerint az amerikai diákoknak csupán az egynegyede szerzett jeles osztályzatot a 2010. évi országos tesztfelmérés során. És hozzávetőleg ugyanekkora azoknak az amerikai tanulóknak az aránya, akik még a legalapvetőbb ismeretekkel sem rendelkeznek a tantárgyból. A legutóbbi hasonló felmérést 2001-ben végezték, melyhez képest a negyedikesek egy hajszálnyival jobban teljesítettek, ezzel szemben viszont a tizenkettedikesek tudásszintje erőteljesen romlott.

Daniel Edelson, a Nemzeti Földrajzi Társaság oktatási ügyekért felelős elnökhelyettese egy interjúban „csalódottságáról” beszélt a tavalyi földrajzi teszt eredményei láttán, ugyanakkor, mint mondta, egyáltalán nincsen meglepődve. “Sajnos nem végzünk megfelelő színvonalú munkát a földrajz oktatását illetően” - fogalmazott önkritikusan a szakember, hozzátéve, hogy a tantárgyat a központi oktatási kormányzat is mostohagyermekként kezeli.

http://speakforchange.org/2011/07/21/america-only-25-percent-of-students-pass-their-geography-tests/

Vajon mi a helyzet nálunk, Magyarországon? Most eltekintve attól, hogy az általános tudásszint is félelmetes ütemben romlik, a földrajz nálunk sem tartozik a legfontosabbnak tekintett tantárgyak közé. A diákok egy része amolyan mentő érettségi tárgyként kezeli – ha nem tudják eldönteni, miből érettségizzenek, akkor a földrajzhoz menekülnek. A legtöbb esetben nem bánják meg.

Úgy látom ugyanakkor, hogy kevés olyan tantárgy van, amelynek anyaga – legalábbis annak egy része - ilyen gyors ütemben módosulna. Hiszen a politikai, de főleg a gazdasági helyzet változásai miatt legalábbis a gazdaságföldrajzot évről évre másképpen kellene tanítani. Vajon van-e idejük és energiájuk a földrajz tanároknak ahhoz, hogy minden évben a világ változó eseményeihez hozzáigazítsák a tananyagot?

Prédikátor

Augusztus 11. és 18. között.Budapesten tartja éves konferenciáját a Fizikushallgatók Nemzetközi Szervezete (International Association of Physics Students). A rendezvényt minden évben másik országban rendezik. A magyarok igazán büszkék lehetnek, ugyanis a nemzetközi szervezetet 1987-ben Debrecenben hozták létre, miután az előző évben Budapesten első ízben találkoztak a világ számos országából összegyűlt fizikus egyetemisták, tapasztalataik kicserélése céljából.Akkor még kevesebb, mint ötven résztvevő jelent meg, a mostani konferencián azonban már több, mint négyszáz fizikushallgató vesz részt. 

Prédikátor

Prédikátor

A tanévkezdés minden évben remek lehetőség a mindenkori ellenzéki pártnak arra, hogy a mindenkori kormány orra alá dörgölje: tűrhetetlen a beiskolázás költségeinek rohamos növekedése, melynek megakadályozása érdekében semmiféle intézkedés nem történik. Az éppen hatalmon lévő kormány pedig rendre védekezésre és magyarázkodásra kényszerül, hangoztatva, hogy igenis szívén viseli a gyermeküket iskolába írató szülők sorsát. Ebben az évről-évre megismétlődő csörtében alapvetően az ellenzéknek van igaza: mert lehetséges ugyan, hogy a mindenkori kormány tesz valamit a beiskolázás költségeinek csökkentése érdekében, a tény mégis az, hogy a szülőknek egyre mélyebben kell a pénztárcájukba nyúlniuk.

Nem csoda hát, ha az MSZP már augusztus 9-én lecsapott a témára, és Kormos Kata szóvivő aláírásával ellátott közleményt hozott nyilvánosságra az Országos Sajtószolgálat útján. A dokumentum címe ugyan úgy szól, hogy a Fidesz nem segít a beiskolázásban sem, de szóba kerül a benne a devizahitelesek helyzete, az egykulcsos adórendszer, a csökkenő fogyasztás, egyszóval, az MSZP a beiskolázás növekvő költségeit a kormány hibás gazdaságpolitikájának egyenes következményeképpen mutatja be. Mindebben semmi új nincs, így történik immár több, mint húsz esztendeje, minden egyes esztendő augusztusában.

Az MSZP javaslata az, hogy a kormány „még az iskolakezdés előtt kártalanítsa azokat a szülőket, akik a 8 hónapja bevezetett igazságtalan adórendszer következményeként kevesebbet keresnek, valamint támogassa a beiskolázást”, mégpedig úgy, hogy „biztosítson az önkormányzatok részére olyan egyszeri támogatást, amellyel segíthetik a rászoruló szülők számára gyermekeik iskolakezdését”. Elnézést, a hibát nem én követtem el, az MSZP Kormos Kata neve alatt jegyzett nyilatkozatának utolsó mondata stilisztikailag hibás, de hát feltűnik ez egyáltalán valakinek? (Helyesen például a következőt kellett volna írni: „..amellyel segíthetik a rászoruló szülőket gyermekeik iskolakezdésének lebonyolításában.”)

Megjegyzem egyébként, maga a gondolatmenet logikus, mert tény és való: az iskolakezdés költségeinek ügye és egyáltalán bármiféle, az oktatással összefüggő kérdés mélyen bele van ágyazva az egész gazdaság működési rendszerébe, és noha az MSZP nyilatkozata nem említi, de a nemzetközi gazdaság egészének a működésétől és állapotától sem függetleníthető semmi, ami a magyar oktatásügy világában történik. Ezért a legjobb szándékú kezdeményezések jelentős része is kudarcra van ítélve.

Prédikátor

Igen, ma már lehetséges úgy elvégezni a középiskolát, hogy a diák be sem jár, csak otthon ül a számítógép előtt, és tanul. No, azért ez egy kicsit túlzás. Ugyanis legalább egy héten egyszer be kell menni a „konzultációs órákra”, ahol előadást tartanak, illetve a tananyaggal kapcsolatban felmerülő kérdésekre válaszolnak a „tutorok” és a „mentorok”. Vizsgázni is kell félévkor és év végén, ezen kívül pedig a „rendes” tanintézményben tanuló diákokra vonatkozó érettségi követelmények alól sincs kibúvó. Természetesen dolgozatokat is kell írni időnként, sőt házi feladat is van, amelyet azonban a számítógépen keresztül is el lehet juttatni a tanárnak. A tananyag is a virtuális térből érkezik, és lehetőség van arra is, hogy a diákok a komputer segítségével kommunikáljanak a tanáraikkal illetve osztálytársaikkal.

A digitális középiskolák természetesen a felnőttoktatási vagy esti és levelező tagozatok részeként működnek, magyarán: a számítógépes oktatási formát 18. életévüket betöltött felnőttek részére találták ki. Közülük is elsősorban az olyanok számára, akik munkahelyi, családi, vagy egyéb okok miatt nem tudnak részt venni az úgynevezett „iskolarendszerű” felnőttképzésben. (Vagyis az esti és levelező oktatásban.)

Remek lehetőség – mondhatnánk, habár kételyek is fölmerülnek. Például azért, mert számos, már működő digitális középiskola egészen sajátos tanmenetek és tankönyvek alapján tanít, amelyeknek az érettségi követelményekhez történő igazítása egyelőre még várat magára. (Habár a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban 2003 óta működő Digitális Középiskolában a 2010/11-es tanévben már az 5. évfolyam érettségizett, és az eltelt hét év alatt 250-en szereztek érettségi bizonyítványt.) Továbbá nagy kérdés az is, vajon miképpen lehet bizonyos készségeket – mondjuk az íráskészséget vagy a fogalmazási készséget – digitális úton tovább fejleszteni? Nem ütközik-e nehézségekbe bizonyos mértani jellegű házi feladatok elvégzése? És vajon el lehet-e sajátítani bármely idegen nyelv alapjait a számítógépen érkező tananyagra támaszkodva? Mindez nem lehetetlen természetesen, viszont erős elszántság kell hozzá.

Gond lehet még az is, hogy éppen azok a hátrányos helyzetű fiatalok, akik számára a digitális iskola az egyetlen elérhető oktatási lehetőség (például azért, mert egy távoli, kis faluban laknak), nem rendelkeznek megfelelő minőségű, vagy egyáltalán semmilyen számítógéppel, vagy pedig internetes kapcsolattal. Erre a problémára számos megoldás létezik – például az, hogy más közintézmények illetve a helyi önkormányzatok támogatásával internetes hozzáférési pontokat alakítanak ki különböző, az iskola székhelyétől messzebb fekvő településeken.

Végezetül még egy figyelmeztetés: a számítógépes program, melynek keretében a tananyagok megjelennek a diák komputerén, méri az időt, amit az illető a tanulással eltölt. (Ha viszont mondjuk a tanuló kinyomtatja az anyagot, és úgy tanul, azt persze a program nem tudja mérni.) Ami pedig a tanárokat illeti, nekik meg kell tartaniuk a konzultációs órákat, a digitális tankönyveket – esetleges módosításokkal - diákjaiknak meg kell küldeniük, és rendszeresen válaszolniuk kell a felmerülő kérdésekre. A program természetesen azt az időt is méri, amit a tanárok a digitális oktatással eltöltenek.

Prédikátor

A kormányzó Brit Konzervatív Párt a napokban nyilvánosságra hozott egy jelentést, melynek készítői leszögezik: a 16-18 éves angol fiataloknak kötelezővé kell tenni a matematika tanulását. A dokumentum még a legutóbbi brit parlamenti választások előtt született, most azonban hivatalos rangra emelkedett, miután Michael Gove oktatási miniszter is kifejezte egyetértését a jelentésben foglalt megállapításokkal. Az utóbbi években ugyanis az angliai diákok nemzetközi összehasonlításban is igen csak rossz teljesítményt nyújtottak matematikából. 24%-uk még a legalapvetőbb számolási feladatok elvégzésére is képtelen! Jó ideje erősödnek azok a hangok, amelyek rámutatnak: Anglia versenyhátrányba kerülhet, amennyiben nem fektet nagyobb súlyt a számtani és mértani ismeretek oktatására. Ugyanis például a legtöbb ázsiai országban tanuló diák igen komoly matematikai tudással rendelkezik.

Hogyan is állunk a matematika oktatásával idehaza? Jobban, mint az angolok, hiszen nálunk 18 éves korig minden diák tanulja a matematikát, és az érettségin is kötelező tantárgy. (Kivételek azonban akadnak: egyre gyakrabban esik meg, hogy diákok orvosi igazolással bújnak ki a matek tanulása alól. A jelenség – mármint hogy valaki nem lusta, de egyszerűen képtelen eligazodni a számok és mértani idomok világában – még nem oly elterjedt, mint például a diszlexia, de bizony létezik.) A magyar diákok általában jól szerepelnek a nemzetközi matematikai felmérésekben vagy épp a diákolimpiákon – habár érzékelhető a tudásszint némi csökkenése, és a tantárgy presztízse sem a régi.

A matek valóban nem könnyű tárgy – diákoktól gyakran hallani, nem értik, miért kell nekik mindenfajta másodfokú egyenletekkel, logaritmusokkal meg gyökvonásokkal bajlódniuk. Íme, a magyarázat, amelyre a Brit Konzervatív Párt jelentése is rámutat: azok az országok, amelyekben magas szintű a matek oktatása, jobb gazdasági teljesítményt nyújtanak. Éspedig azért, mert aki sokat gyötörte magát diákkorában a számtani és mértani feladatok megoldásával, találékonyabb, okosabb és kreatívabb emberré válik. Saját tapasztalataim alapján állíthatom: a képtelenül bonyolultnak tűnő matek feladatok megoldása soha nem felesleges. Bármely szakterületen dolgozzék is valaki, az alapos matematikai tudás mindenképpen a javára válik.

Prédikátor

A most induló új blog címe hűen fejezi ki szándékunkat: mindenféle mellébeszélés, köntörfalazás nélkül szeretnénk bemutatni az oktatás világát Magyarországon és a nagyvilágban. Célunk továbbá, hogy hasznos információkkal lássuk el a diákokat, tanárokat és szülőket, és számos érdekes hírt is meg kívánunk osztani olvasóinkkal.

Az oktatás olyan téma, amely mindenkit érdekel: az iskolaköteles gyerekeket és szüleiket, valamint mindazokat a felnőtteket, akik valamilyen új szakmát, nyelvet kénytelenek tanulni, netán egy újabb diplomát akarnak megszerezni. Különös ellentmondás ugyanakkor, hogy miközben egyre nagyobb tömegek adják tanulásra a fejüket, a világ számos országában mégis csökken az oktatásra fordítható pénzek összege. Mindezzel egyidejűleg egyre inkább elkülönül egymástól az elitoktatás és a tömegoktatás világa. Vajon miért? Szeretnénk magyarázatot találni az ehhez hasonló súlyos kérdésekre csakúgy, mint ahogy keressük a válaszokat az oktatás és iskolai élet más, kisebb-nagyobb problémáira is.

Témából egészen biztosan nem lesz hiány. Annál is kevésbé, mivel rohamosan közeledik az iskolakezdés időpontja. Még három hét, és a nyári szünet menthetetlenül véget ér. Ennek van aki örül, van aki pedig nem. E sorok írója az előző csoportba tartozik, két okból is: egyrészt immár 23 éve áll a katedrán, másrészt pedig egy oktatási blog éltetője ugyan mi más is lehetne, mint a teljes gőzzel zajló iskolai oktatás?