Én mindig azt gondoltam, hogy a földrajz az egyik legkönnyebb tantárgy. Ha egy diák tanácsot kér tőlem arra vonatkozóan, hogy milyen tantárgyból érettségizzen a kötelező tárgyak mellett, általában a földrajzot szoktam neki javasolni.
Erre most mi derül ki? Egy nemrégiben elvégzett vizsgálat szerint az amerikai diákoknak csupán az egynegyede szerzett jeles osztályzatot a 2010. évi országos tesztfelmérés során. És hozzávetőleg ugyanekkora azoknak az amerikai tanulóknak az aránya, akik még a legalapvetőbb ismeretekkel sem rendelkeznek a tantárgyból. A legutóbbi hasonló felmérést 2001-ben végezték, melyhez képest a negyedikesek egy hajszálnyival jobban teljesítettek, ezzel szemben viszont a tizenkettedikesek tudásszintje erőteljesen romlott.
Daniel Edelson, a Nemzeti Földrajzi Társaság oktatási ügyekért felelős elnökhelyettese egy interjúban „csalódottságáról” beszélt a tavalyi földrajzi teszt eredményei láttán, ugyanakkor, mint mondta, egyáltalán nincsen meglepődve. “Sajnos nem végzünk megfelelő színvonalú munkát a földrajz oktatását illetően” - fogalmazott önkritikusan a szakember, hozzátéve, hogy a tantárgyat a központi oktatási kormányzat is mostohagyermekként kezeli.
http://speakforchange.org/2011/07/21/america-only-25-percent-of-students-pass-their-geography-tests/
Vajon mi a helyzet nálunk, Magyarországon? Most eltekintve attól, hogy az általános tudásszint is félelmetes ütemben romlik, a földrajz nálunk sem tartozik a legfontosabbnak tekintett tantárgyak közé. A diákok egy része amolyan mentő érettségi tárgyként kezeli – ha nem tudják eldönteni, miből érettségizzenek, akkor a földrajzhoz menekülnek. A legtöbb esetben nem bánják meg.
Úgy látom ugyanakkor, hogy kevés olyan tantárgy van, amelynek anyaga – legalábbis annak egy része - ilyen gyors ütemben módosulna. Hiszen a politikai, de főleg a gazdasági helyzet változásai miatt legalábbis a gazdaságföldrajzot évről évre másképpen kellene tanítani. Vajon van-e idejük és energiájuk a földrajz tanároknak ahhoz, hogy minden évben a világ változó eseményeihez hozzáigazítsák a tananyagot?
Prédikátor