Van-e vajon bármiféle összefüggés az angliai utcai zavargások és az iskolai fegyelem meglazulása között? Fogas kérdés. Mindenesetre Michael Gove angol oktatási miniszter ma reggel a BBC reggeli hírműsorában hangsúlyozta: a szeptembertől életbe lépő, a diákokat fegyelmezettebb viselkedésre szorító intézkedései eredményre fognak vezetni. A miniszter a napokon át tartó zavargások okait firtató kérdésre azt válaszolta, hogy egyelőre korai lenne még a pontos válaszokat megfogalmazni.
A Nagy-Britanniában is tragikus iskolai fegyelmi helyzet a legutóbbi választási kampány egyik legfontosabb témája volt. A Brit Konzervatív Párt már ellenzékben is javaslatok sokaságát dolgozta ki a probléma megoldása céljából. Michael Gove az interjú során hangoztatta is, hogy immár 15 hónapja dolgozik a „felnőttek tekintélyének visszaállításán az iskolákban". Mint mondta, „a tanárok a korábbiaknál szélesebb jogköröket kapnak a rosszalkodó gyerekekkel szemben, és mint mindannyiszor világossá tettük, amikor a pedagógusok élnek majd a részükre biztosított lehetőségekkel, mindenkor támogatni fogjuk őket”.
Milyen jogköröket kapnak az angliai pedagógusok a most kezdődő tanévben? Nos, joguk lesz például megmotozni a tanulókat tiltott eszközök (fegyverek, kábítószer) után kutatva, és jobban védi őket a törvény, ha valamelyik diákjuk különböző vádakkal áll elő velük szemben. A jövőben nem fordulhat majd elő, hogy ha egy iskolából botrányos magatartása miatt eltávolítanak egy gyereket, akkor bármiféle bíróság oda őt visszahelyezze.
A miniszter meg van győződve arról is, hogy túlzottan sok szó esik a fiatalok jogairól, míg kötelezettségeikről hajlamosak elfelejtkezni. A szegénység vagy a hátrányos helyzet nem lehet magyarázata az erőszaknak, sokkal inkább a morális értékek hiánya lehet az ok – jelentette ki a miniszter.
Prédikátor